19. Hány vízmintahígítási módszer létezik a BOI5 mérésénél? Mik a működési óvintézkedések?
A BOI5 mérésénél a vízmintahígítási módszereket két típusra osztják: általános hígítási módszerre és közvetlen hígítási módszerre. Az általános hígítási módszerhez nagyobb mennyiségű hígítóvíz vagy oltási hígítóvíz szükséges.
Az általános hígítási módszer az, hogy körülbelül 500 ml hígítóvizet vagy oltási hígítóvizet adnak egy 1 vagy 2 literes mérőhengerhez, majd adnak hozzá meghatározott mennyiségű vízmintát, adnak hozzá további hígítóvizet vagy oltási hígítóvizet a teljes skáláig, és használnak gumi a végén, hogy A kerek üvegrudat lassan fel-le kavarjuk a vízfelszín alatt. Végül szifonnal vezesse be az egyenletesen elkevert vizes mintaoldatot a tenyészpalackba, töltse meg egy kis túlfolyóval, óvatosan zárja le a palack dugóját és zárja le vízzel. Palack szája. A második vagy harmadik hígítási arányú vízmintákhoz a megmaradt kevert oldat használható. Számítás után bizonyos mennyiségű hígítóvizet vagy beoltott hígítóvizet adunk hozzá, keverjük össze és adagoljuk a tenyészpalackba ugyanúgy.
A közvetlen hígítási módszer az, hogy először a hígítóvíz vagy az oltási hígítóvíz térfogatának körülbelül felét egy ismert térfogatú tenyészpalackba szifonálással adagolják, majd a hígítás alapján kiszámított vízminta térfogatát fecskendezik be minden kulacsba. tényező a palack fala mentén. , majd öntsön hígító vizet vagy oltson be hígító vizet a szűk keresztmetszetbe, óvatosan zárja le az üveg dugóját, és zárja le vízzel a palack száját.
A direkt hígítási módszer alkalmazásakor különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a hígítóvizet ne engedjük be, illetve a végén ne oltsuk túl gyorsan a hígítóvizet. Ugyanakkor fel kell tárni az optimális térfogat bevezetésének működési szabályait a túlzott túlcsordulás okozta hibák elkerülése érdekében.
Függetlenül attól, hogy melyik módszert alkalmazzuk, amikor a vízmintát a tenyészpalackba helyezzük, a műveletnek kíméletesnek kell lennie, hogy elkerüljük a buborékok, a levegő vízben való feloldódását vagy az oxigén kiáramlását a vízből. Ugyanakkor ügyeljen arra, hogy az üveget szorosan lezárja, nehogy légbuborékok maradjanak az üvegben, ami befolyásolhatja a mérési eredményeket. Amikor a tenyésztési palackot az inkubátorban tenyésztik, a vízzárat minden nap ellenőrizni kell, és időben meg kell tölteni vízzel, nehogy a záróvíz elpárologjon és levegő kerüljön a palackba. Ezenkívül a hibák csökkentése érdekében az 5 nap előtt és után használt két tenyészpalack térfogatának azonosnak kell lennie.
20. Milyen problémák merülhetnek fel a BOI5 mérése során?
Ha egy nitrifikált szennyvíztisztító rendszer szennyvízén mérik a BOI5-öt, mivel az sok nitrifikáló baktériumot tartalmaz, a mérési eredmények között szerepel a nitrogéntartalmú anyagok, például az ammónia nitrogén oxigénigénye. Amikor a vízmintákban meg kell különböztetni a széntartalmú anyagok oxigénigényét és a nitrogéntartalmú anyagok oxigénigényét, a BOI5 meghatározási folyamat során a nitrifikáció kiküszöbölésére alkalmazható a hígítóvízhez nitrifikációt gátló szerek adagolása. Például 10 mg 2-klór-6-(triklór-metil)-piridint vagy 10 mg propenil-tiokarbamidot stb.
A BOD5/CODCr 1-hez közeli, vagy 1-nél nagyobb, ami gyakran azt jelzi, hogy hiba van a tesztelési folyamatban. A vizsgálat minden láncszemét át kell tekinteni, és különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a vízmintavétel egyenletesen történik-e. Normális lehet, ha a BOI5/KODMn értéke 1 közelében van, vagy akár nagyobb is, mint 1, mivel a vízminták szerves komponenseinek kálium-permanganát általi oxidációja sokkal alacsonyabb, mint a kálium-dikromáté. Ugyanazon vízminta CODMn értéke néha alacsonyabb, mint a CODCr érték. sok.
Ha olyan rendszeres jelenség, hogy minél nagyobb a hígítási tényező és minél magasabb a BOI5 érték, az oka általában az, hogy a vízminta olyan anyagokat tartalmaz, amelyek gátolják a mikroorganizmusok növekedését és szaporodását. Ha a hígítási tényező alacsony, a vízmintában nagyobb a gátló anyagok aránya, ami lehetetlenné teszi a baktériumok hatékony biológiai lebontását, ami alacsony BOI5 mérési eredményeket eredményez. Ekkor meg kell találni az antibakteriális anyagok konkrét összetevőit vagy okait, és hatékony előkezelést kell végezni ezek eltávolítására vagy elfedésére a mérés előtt.
Ha a BOD5/CODCr alacsony, például 0,2 vagy akár 0,1 alatt is, ha a mért vízminta ipari szennyvíz, ennek oka lehet, hogy a vízmintában lévő szerves anyag biológiai lebonthatósága gyenge. Ha azonban a mért vízminta települési szennyvíz, vagy bizonyos ipari szennyvízzel kevert, ami a háztartási szennyvíz aránya, az nem csak azért van, mert a vízminta vegyi toxikus anyagokat vagy antibiotikumot tartalmaz, hanem a gyakoribb okok a nem semleges pH-érték. és a maradék klóros gombaölő szerek jelenléte. A hibák elkerülése érdekében a BOI5 mérési folyamat során a vízminta és a hígítóvíz pH-értékét 7-re, illetve 7,2-re kell beállítani. Rutinszerű ellenőrzéseket kell végezni azokon a vízmintákon, amelyek oxidálószereket, például klórmaradványt tartalmazhatnak.
21. Milyen mutatók jelzik a szennyvíz növényi tápanyagait?
A növényi tápanyagok közé tartozik a nitrogén, a foszfor és más olyan anyagok, amelyek a növények növekedéséhez és fejlődéséhez szükségesek. A mérsékelt tápanyagok elősegíthetik az élőlények és mikroorganizmusok növekedését. A víztestbe kerülő túlzott mennyiségű növényi tápanyag az algák elszaporodását okozza a víztestben, ami az úgynevezett „eutrofizációs” jelenséget eredményezi, amely tovább rontja a vízminőséget, befolyásolja a halászati termelést és károsítja az emberi egészséget. A sekély tavak súlyos eutrofizációja a tavak elmocsarasodásához és elpusztulásához vezethet.
Ugyanakkor a növényi tápanyagok nélkülözhetetlen összetevői az eleveniszapban lévő mikroorganizmusok növekedésének és szaporodásának, és kulcsfontosságú tényezői a biológiai tisztítási folyamat normál működésének. Ezért a vízben lévő növényi tápanyag-indikátorokat fontos ellenőrző indikátorként használják a hagyományos szennyvízkezelési műveletekben.
A szennyvízben lévő növényi tápanyagokat jelző vízminőségi mutatók főként nitrogénvegyületek (például szerves nitrogén, ammónia-nitrogén, nitrit és nitrát stb.) és foszforvegyületek (pl. összfoszfor, foszfát stb.). A hagyományos szennyvízkezelési műveleteknél általában Monitor ammónia nitrogén és foszfát a bejövő és kilépő vízben. Egyrészt a biológiai tisztítás normál működésének fenntartása, másrészt annak kimutatása, hogy a szennyvíz megfelel-e a nemzeti kibocsátási előírásoknak.
22.Melyek az általánosan használt nitrogénvegyületek vízminőségi mutatói? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz?
A vízben lévő nitrogénvegyületek általánosan használt vízminőségi mutatói közé tartozik az összes nitrogén, a Kjeldahl-nitrogén, az ammónia-nitrogén, a nitrit és a nitrát.
Az ammónia-nitrogén olyan nitrogén, amely NH3 és NH4+ formájában van jelen a vízben. A szerves nitrogénvegyületek oxidatív bomlásának első lépése, és a vízszennyezés jele. Az ammónia nitrogén nitritté (NO2-ként kifejezve) oxidálódhat nitritbaktériumok hatására, a nitrit pedig nitráttá (NO3-ként kifejezve) nitrátbaktériumok hatására. A nitrát mikroorganizmusok hatására oxigénmentes környezetben is nitritté redukálható. Ha a vízben a nitrogén túlnyomórészt nitrát formájában van jelen, az arra utalhat, hogy a víz nitrogéntartalmú szervesanyag-tartalma nagyon kicsi, és a víztest elérte az öntisztulást.
A szerves nitrogén és az ammónia-nitrogén összege a Kjeldahl-módszerrel (GB 11891–89) mérhető. A vízminták Kjeldahl-módszerrel mért nitrogéntartalmát Kjeldahl-nitrogénnek is nevezik, így a közismert Kjeldahl-nitrogén az ammónia-nitrogén. és szerves nitrogén. Miután eltávolítottuk az ammónia-nitrogént a vízmintából, megmérjük a Kjeldahl-módszerrel. A mért érték szerves nitrogén. Ha a Kjeldahl-nitrogént és az ammónia-nitrogént külön-külön mérik vízmintákban, akkor a különbség a szerves nitrogén is. A Kjeldahl-nitrogén a szennyvíztisztító berendezések bejövő vizének nitrogéntartalmának ellenőrző indikátoraként használható, és referenciamutatóként is használható természetes víztestek, például folyók, tavak és tengerek eutrofizációjának szabályozásához.
Az összes nitrogén a szerves nitrogén, az ammónia nitrogén, a nitrit nitrogén és a nitrát nitrogén összege a vízben, ami a Kjeldahl nitrogén és az összes oxid nitrogén összege. Az összes nitrogén, a nitrit nitrogén és a nitrát nitrogén mind spektrofotometriával mérhető. A nitrit-nitrogén elemzési módszerét lásd a GB7493-87 számú dokumentumban, a nitrát-nitrogén elemzési módszerét lásd a GB7480-87 számú dokumentumban, az összes nitrogén elemzési módszerét pedig lásd a GB 11894--89 számú dokumentumban. Az összes nitrogén a vízben lévő nitrogénvegyületek összege. Fontos mutatója a természetes vízszennyezés-szabályozásnak és fontos ellenőrzési paramétere a szennyvízkezelési folyamatnak.
23. Milyen óvintézkedések szükségesek az ammónia-nitrogén mérésére?
Az ammónia-nitrogén meghatározására általánosan használt módszerek a kolorimetriás módszerek, nevezetesen a Nessler-féle reagens-kolorimetriás módszer (GB 7479–87) és a szalicilsav-hipoklorit módszer (GB 7481–87). A vízminták tömény kénsavval történő savanyítással tartósíthatók. A konkrét módszer az, hogy tömény kénsavval a vízminta pH-értékét 1,5 és 2 közé állítják, és 4oC-os környezetben tárolják. A Nessler-reagens kolorimetriás módszer és a szalicilsav-hipoklorit módszer minimális kimutatási koncentrációja 0,05 mg/l, illetve 0,01 mg/l (N-ben számítva). 0,2 mg/L Amikor koncentráció feletti vízminták mérésekor a volumetrikus módszer (CJ/T75–1999) használható. A pontos eredmények elérése érdekében, függetlenül attól, hogy melyik elemzési módszert használják, a vízmintát elődesztillálni kell az ammónia-nitrogén mérésekor.
A vízminták pH-értéke nagyban befolyásolja az ammónia meghatározását. Ha a pH-érték túl magas, néhány nitrogéntartalmú szerves vegyület ammóniává alakul. Ha a pH érték túl alacsony, az ammónia egy része a vízben marad a melegítés és a desztilláció során. A pontos eredmények elérése érdekében a vízmintát az elemzés előtt semlegesre kell állítani. Ha a vízminta túl savas vagy lúgos, a pH-érték semlegesre állítható 1 mol/l nátrium-hidroxid oldattal vagy 1 mol/l kénsav oldattal. Ezután adjunk hozzá foszfát pufferoldatot, hogy a pH-értéket 7,4-en tartsuk, majd végezzük el a desztillációt. Melegítés után az ammónia gáz halmazállapotban elpárolog a vízből. Ekkor 0,01-0,02 mol/l hígított kénsavat (fenol-hipoklorit módszer) vagy 2%-os hígított bórsavat (Nessler reagens módszere) használnak a felszívására.
Egyes nagy Ca2+ tartalmú vízmintáknál foszfát pufferoldat hozzáadása után a Ca2+ és PO43- oldhatatlan Ca3(PO43-)2 csapadékot hoz létre és a foszfátban H+ szabadul fel, ami csökkenti a pH-értéket. Nyilvánvalóan más foszfáttal kicsapódó ionok is befolyásolhatják a vízminták pH-értékét a melegített desztilláció során. Más szóval, egy ilyen vízminta pH-értéke még akkor is jóval alacsonyabb lesz, mint a várt érték, ha a pH-értéket semlegesre állítják és foszfát-pufferoldatot adnak hozzá. Ezért ismeretlen vízminták esetén desztilláció után mérje meg újra a pH-értéket. Ha a pH-érték nem 7,2 és 7,6 között van, a pufferoldat mennyiségét növelni kell. Általában 10 ml foszfát pufferoldatot kell hozzáadni minden 250 mg kalciumhoz.
24. Melyek azok a vízminőségi mutatók, amelyek tükrözik a víz foszfortartalmú vegyülettartalmát? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz?
A foszfor a vízi élőlények növekedéséhez szükséges egyik elem. A vízben lévő foszfor nagy része foszfátok különböző formáiban, kis mennyiségben pedig szerves foszforvegyületek formájában létezik. A vízben lévő foszfátok két csoportra oszthatók: ortofoszfátra és kondenzált foszfátra. Az ortofoszfát olyan foszfátokat jelent, amelyek PO43-, HPO42-, H2PO4- stb. formájában léteznek, míg a kondenzált foszfát magában foglalja a pirofoszfátot és a metafoszforsavat. Sók és polimer foszfátok, mint például P2O74-, P3O105-, HP3O92-, (PO3)63- stb. A szerves foszforvegyületek főként a foszfátok, foszfitok, pirofoszfátok, hipofoszfitok és amin-foszfátok. A foszfátok és a szerves foszfor összegét összfoszfornak nevezik, és ez egyben fontos vízminőségi mutató is.
Az összes foszfor elemzési módszere (a konkrét módszereket lásd a GB 11893–89 számú dokumentumban) két alapvető lépésből áll. Az első lépés az oxidálószerek használata a vízmintában lévő foszfor különböző formáinak foszfáttá alakítására. A második lépés az ortofoszfát mérése, majd fordítva. Számítsa ki a teljes foszfortartalmat. A rutin szennyvízkezelési műveletek során ellenőrizni és mérni kell a biokémiai tisztítóberendezésbe kerülő szennyvíz és a másodlagos ülepítő tartály szennyvíz foszfáttartalmát. Ha a bejövő víz foszfáttartalma nem elegendő, akkor kiegészítésképpen bizonyos mennyiségű foszfátműtrágyát kell hozzáadni; ha a másodlagos ülepítő tartály szennyvízének foszfáttartalma meghaladja a 0,5 mg/l-es országos első szintű kibocsátási normát, foszforeltávolítási intézkedéseket kell fontolóra venni.
25. Milyen óvintézkedések szükségesek a foszfát meghatározásához?
A foszfát mérésének módszere az, hogy savas körülmények között a foszfát és az ammónium-molibdát foszfomolibdén-heteropolisavat hoz létre, amelyet ón-klorid vagy aszkorbinsav redukálószerrel kék komplexsé (a továbbiakban molibdénkékként) redukálnak. Módszer CJ/T78–1999), lúgos tüzelőanyagot is használhat többkomponensű színes komplexek előállítására közvetlen spektrofotometriás méréshez.
A foszfort tartalmazó vízminták instabilak, és a legjobb, ha a begyűjtés után azonnal elemezhetők. Ha az elemzést nem lehet azonnal elvégezni, minden liter vízmintához konzerválás céljából adjunk 40 mg higany-kloridot vagy 1 ml tömény kénsavat, majd tároljuk barna üvegben és tegyük 4 oC-os hűtőszekrénybe. Ha a vízmintát csak az összes foszfor elemzésére használjuk, nincs szükség tartósítószeres kezelésre.
Mivel a foszfát adszorbeálható a műanyag palackok falán, a műanyag palackok nem használhatók vízminták tárolására. Minden használt üvegpalackot híg forró sósavval vagy híg salétromsavval ki kell öblíteni, majd többször át kell öblíteni desztillált vízzel.
26. Melyek azok a különféle mutatók, amelyek a víz szilárdanyag-tartalmát tükrözik?
A szennyvízben lévő szilárd anyagok közé tartoznak a víz felszínén lebegő anyagok, a vízben lebegő anyagok, a fenékre süllyedő ülepedő anyagok és a vízben oldott szilárd anyagok. A lebegő tárgyak nagy darabok vagy nagy részecskék a szennyeződésekből, amelyek a víz felszínén lebegnek, és sűrűségük kisebb, mint a víz. A lebegő anyag a vízben szuszpendált kis részecskékből álló szennyeződések. Az ülepedőanyag olyan szennyeződés, amely bizonyos idő elteltével leülepedhet a víztest alján. Szinte minden szennyvíz összetett összetételű ülepedő anyagot tartalmaz. A főként szerves anyagokból álló ülepedő anyagokat iszapnak, a főként szervetlen anyagokból álló ülepedőanyagot pedig maradéknak nevezzük. A lebegő tárgyakat általában nehéz számszerűsíteni, de számos más szilárd anyag is mérhető a következő mutatók segítségével.
A víz teljes szilárdanyag-tartalmát tükröző mutató az összes szilárdanyag vagy az összes szilárdanyag. A szilárd anyagok vízben való oldhatósága szerint az összes szilárd anyagot feloszthatjuk oldott szilárd anyagokra (Dissolved Solid, rövidítve DS) és lebegő anyagokra (Suspend Solid, rövidítve SS). A vízben lévő szilárd anyagok illékony tulajdonságai szerint az összes szilárd anyag illékony szilárd anyagokra (VS) és rögzített szilárd anyagokra (FS, más néven hamu) osztható. Ezek közül az oldott szilárd anyagok (DS) és a lebegő szilárd anyagok (SS) tovább oszthatók illékony oldott szilárd anyagokra, nem illékony oldott szilárd anyagokra, illékony lebegő anyagokra, nem illékony lebegő anyagokra és egyéb indikátorokra.
Feladás időpontja: 2023.09.28
